Lozen Victorio mellett harcolt, amikor Ő és követői fellázadtak az amerikaiak ellen, akik kisajátították Új-Mexikó középnyugati részén, a Fekete-hegységben lévő otthonukat és megpróbálták elszigetelni népét először az arizonai San Carlos Rezervátumba, majd az új mexikói Mescalero Apacs Rezervátumba.

Ahogy a törzs menekült az amerikai hadsereg elől, Lozen arra ösztönözte a félelemtől rettegő nőket és gyermekeket, hogy átkeljenek a háborgó Rio Grandén. "Láttam egy varázslatos nőt egy gyönyörű lovon – Lozen volt az, Victorio húga. Lozen, a női harcos!" emlékezett vissza az akkoriban még gyermek James Kaywaykla, aki a nagyanyja mögött lovagolt. "Magasan a feje fölé emelte puskáját. Csak úgy ragyogott, amikor jobb lábát felemelte és megrúgta lova vállát. Az felágaskodott, majd az áradatba vetette magát. A lány fejét az áradat irányába fordította és úszni kezdett." Hirtelen egy nő és egy gyermek követte őt a folyóba. Amikor kiértek a túlsó partra, fáztak és vizesek voltak, de éltek. Lozen, aki az asszonyok és gyermekek illetve a támadó lovasság közé állt, odament Kaywaykla nagyanyjához. "Most vedd át az irányítást," mondta. "Nekem vissza kell térnem a harcosokhoz". Lozen visszavezette lovát a vad folyóba és viszatért bajtársaihoz.

"Lozen éppolyan fontos támaszom, mint Nana", jelentette ki Victorio Kaywaykla szerint. (Nana a törzs tisztelt idős tagja volt.) Kaywaykla így emlékezett Lozenre: "Úgy lovagolt, lőtt és harcolt akár egy férfi, és azt hiszem, jobban értett a harchoz, mint Victorio."

Később Victorio táborában, Lozen elhagyta törzsét, hogy elkísérjen egy ifjú anyát és újszülött gyermekét a Csirikava-sivatagon át, Mexikóból a Meszkalero Apacs Rezervátumba, mely távol volt a viszontagságoktól. Csupán egy puskával, egy töltényhevederrel, egy késsel és három napra elegendő élelemmel felszerelkezve nekiindult az anyával a mexikóiak és az amerikai hadsereg területét átszelő veszedelmes útnak. Út közben, attól félve, hogy a puskalövés esetleg felfedi jelenlétüket, Lozen késével ölt meg egy texasi szarvasmarhát, hogy megegyék. Golyózápor elől menekülve ellopott egy mexikói katonalovat az ifjú anya számára. Magának egy tehénpásztor lovát lopta el és eltűnt, mielőtt még üldözőbe vehették volna. Ellopta továbbá egy katona nyergét, puskáját, lőszerét, takaróját és főzőedényét, még az ingét is. Végül sikeresen végrehajtotta küldetését a rezervátumba.

Ott megtudta, hogy a Joaquin Terrazas mexikói parancsnok által vezetett mexikói és tarahumara indián hadsereg csapdába csalta bátyját, Victoriót és törzsét a Tres Castillos-nál, a három kősziklánál, a csirikava törzs északkeleti területén. Mindez 1880. október 15-én történt. Terrazas, a következőképpen emlékezik erről Stephen H. Lekson Nana’s Raid: Apache Warfare in Southern New Mexico, 1881 című könyvében: "Az apacsokat meglepve és a Tres Castillos sziklatömbjei mögé húzódva láttam, ahogy Victorio harcosai utolsó csatájukat vívják. Az apacs hagyomány szerint, Victorio inkább a saját késével ölte meg magát, mintsem a mexikóiak kezétől kelljen meghallnia. Majdnem minden harcost megöltek a Tres Castillos-nál és sok nő is haláláig harcolt; az időseket lelőtték, míg majdnem száz fiatal nőt és gyermeket eladtak rabszolgának. Csak néhányan menekültek meg."