Anaszázik:

Az anaszázik(navahó szó, jelentése: régiek) a mai Arizóna és Mexikó határának vidékén éltek. Az 1100-as évek körül hatalmas, később pueblónak nevezett kő- és agyagépületeket emeltek, de kultúrájuk az 1200-as évek vége felé eltűnt. Az anaszázi kultúrában a béka a víz szimbóluma volt. az első ilyen békát a Publo Bonitónál találták. Az anaszázik figyelemre méltó eredményeket értek el az építészet és a várostervezés terén; máig fennmaradt építményeik egy fejlett civilizáció emlékét őrzik. Érdekes kerámiákat is készítettek, és találékonyan alkalmazták a türkizt is. Teraszos és öntözéses földművelést folytató kultúra először Kr. e. 100 tájékán bukkant fel a magas táblahegyek(mesák) és mély katlanok között. A mogolloniakhoz hasonlóan ők is földbe vájt házakban éltek, de Kr. u. 750 táján gyökeres új lakóhelytípust fejlesztettek ki, amelyet vályogtéglából emeltekés fagerendák tartotta, rudakból, fűből és sárból készült tetővel látták el. Ezeket a házakat öszeépítve az anaszázik a tábla-hegyek tetején és a kanyonfalak bemélyedéseiben pueblónak nevezett, hatalmas lakóhelykomplexumokat alakítottak ki. Minegyik emelet az alatta fekvőn nyugodott. A Pubelo Bonito nevű épületegyüttes, amit Kr.u. 900 körül kezdtek építeni a Chaco Canyonban, ötemeletes volt, és mintegy 700 helyiségből állt. Kilenc pueblójuk közül nyolc találhaó magában a kanyonban, a kilencedik pedig, a Pueblo Alto az északi táblahegyen. A környező vidék több ezer kisebb régészeti lelőhelyben bővelkedik. A legnagyobb puebló, a Pueblo Bonizo jelentős türkizfeldolgozó központtá vált. Ügyes mesterei távoli bányákból kapták a nyersanyagot, megcsiszolták, és a drágakövet kereskedelmi cikként a déli Mexikóba szállították. Az ennek nyomán kibontakozó gazdagságra a Pueblo Bonitoban talált, változatos sokaságú egzotikus árucikk világít rá, a rézcsengőktől és a tengeri kagylóktól kezdve a papagájtollakig. Az anaszázi-kultúra hirtelen véget ért, amikor a térséget nagyjából 1130-tól kezdődően 60 éves aszály sújtotta. A Chaco Wash táplálta időszaki bőség hiányában az anaszázik nem maradhattak fenn, így 1220 tájékára elhagyták városaikat, és a távoli folyóvölgyekben szóródtak szét.